Nagyvad-vadászati módok

Pomázi Ágoston – Nagyvad-vadászati módok vadászkutyái

A vadászati mód lényege, hogy a vadász a vad várható mozgási helyének közelében vagy szórón várja az esetlegesen arra járó vadat. Ez történhet magaslesről, leskosárból vagy egyszerűen egy fa tövében lesszéken ülve. A leshelyről mindenképpen legyen jó kilátás, ugyan akkor a vadász megfelelően álcázottan rejtőzzék a vad szeme és szaglása elöl. A lövési lehetőség minden irányba biztosított és biztonságos legyen.

EGYÉNI VADÁSZATI MÓDOK

Lesvadászat

E vadászat kapcsán jó, ha a vadász rendelkezik olyan kutyával, amely képes észrevétlenségével jelenlétét „titokban” tartani.
Az erre alkalmas vadászkutyafajták lehetnek a kontinentális vizslák, tacskók, néhány kopó fajta és a terrierek némelyike.

A kutyákkal szembeni elvárások vadászat közben:

Feltétel nélküli láb melletti követés erdőben, cserkész úton. A nagyobb testű kutyák hosszú ideig legyenek elfektethetők és magányosan helyben marasztalhatók akár a les alatt, akár annak közelében. A kis testű vadászkutyák előnye, hogy a vadász hátizsákjába felvihetők a magaslesre. A kutyák jelenlétének előnye, hogy általában sokkal előbb észlelik a közeledő vadat, mint azt a vadász teszi. Ilyenkor alig hallható morrantással, vagy a gazda enyhe bökdösésével próbálják ezt tudtul adni. Amennyiben nincs közvetlen kapcsolat a vadásszal, úgy csendben és mozdulatlanul kell figyelniük. Bármilyen vad közeledtére közömbösen kel viselkedni, nehogy megriasszák a várva-várt „zsákmányt”. Valójában ezek a lövés előtti elvárások, amiket a fegyelem és a gazdával való kapcsolat határoz meg elsősorban. Akkor, ha a vadásznak szerencséje van és lövéshez jut a kutyának feszült figyelemmel kell követni a lövés utáni eseményeket.

Mi történhet a lövést követően?

– A vadász hibázott, a vad elment egészségesen. A bosszúságon kívül semmi dolga a továbbiakban.
– A vadat halálos találat érte, akkor „tűzbe rogyik”, rosszabb esetben „halálvágtával” menekül, ami rövid ideig és távolságon tart de fedett terepen megnehezíti a keresést.
– A vadat találat érte, de nem halálos és sebzetten menekül.
A tapasztalt vadász a lövéskor a látottakból és hallottakból, majd a rálövés helyén találtakból sok mindenre tud következtetni. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, mi van akkor ha nem leli meg a rálövés helyét? Ilyenkor fordul a kutyához segítségért. Ellentétben a vérebekkel a felsorolt vadászkutyafajták azonnali utánkeresésre „meleg nyomon” is használhatók. A kutyavezető vezetékre veszi kutyáját és a feltételezett sebzési helynél engedi keresgélni. Amennyiben talál valamit azt azonnal jelzi gazdájának. A hely szemrevételezése után a vadász dönt a várakozás, vagy az azonnali követés tekintetében annak függvényébe, hogy a lőjelek alapján mit tételez fel a sebzésről!

 

Cserkelés

Az előző vadászati módnál lényegesen magasabb szintű felkészültséget igénylő feladat, vadásznak és kutyájának egyaránt.

Mit is értünk cserkelésen?

Nem mást, mint apró lesek sorozatát. Ennek lényege, hogy a cserkelő vadász a vad szokásainak ismeretében, túljárva „eszén” és érzékszervein igyekszik lépésről lépésre közel kerülni az elejtendő vadhoz a nappali pihenő-, búvó- vagy táplálkozási helyén, esetleg a mozgási területén. A cserkelés történhet kutyával és anélkül, de minden esetre betartva az eredményességhez nélkülözhetetlen szabályokat. Ezek közül talán a legfontosabbakat kiemelem.
– A szél, illetve a légáramlatok irányának figyelembe vétele a tereptől, a növényzettől és a napszakoktól függően.
– A vadász és kutyája közötti kapcsolat, egymáshoz való viszonyuk és a kutya kiegyensúlyozott viselkedése.
– A vadászterület és a nagyvad fajok viselkedésének beható ismerete.
– Nesztelen járás és a környezetbe olvadás öltözetre és a kutya színére vonatkoztatva.
– Megfelelően feltárt cserkészút hálózattal ellátott terület.
A cserkelésnél a legfontosabb a vadászkutya fegyelmezettsége, valamint a kiegyensúlyozott és megfontolt viselkedése. Sokszor a vadász egyedül is „sok” és a vad gyanút fogva elmenekül. Azon túl, hogy a kutyaszinte teljes figyelmét a környezet szemmel tartása köti le, állandóan érzékelnie kell a gazda minden mozdulatát is és azokra a lehető leggyorsabban szükséges reagálnia. Röviden megfogalmazva a cserkelő vadászt árnyékként kell követni kutyájának. A vadászat során kettőjük közötti kommunikáció a testbeszédre és a gazda által kiadott néma jelekre korlátozódhat.
Cserkeléskor a kutyának számtalan esetben fekve helyben kell maradni meghatározatlan ideig – ha erre utasítást kap – még akkor is ha közben lövés hangja töri meg a csendet. Ez az állapot csak egy újabb parancs hatására szakítható meg. A lövést követően, ha sebzés történt a kutya feladata ugyanaz, mint amit a lesvadászat kapcsán ismertettem.

Barkácsolás

Az a vadászati mód, amely során a vadász fogaton, vadászkocsin, lovas szánon esetleg gépkocsin ülve közelíti meg a vad tartózkodási helyét. Ilyenkor kutyája a lehetőségek kínálta eszközön utazva, a vadászt mozgásában nem akadályozva ül vagy fekszik. Közben természetesen figyeli a körülötte zajló eseményeket. A kutyának itt csak sebzés esetén van feladata.

 

Nyomkövetés

Az egyéni nagyvad vadászati módok közül a kutyaszámára a legjelentősebb. A vaddisznó ily módon történő vadászata a vadász és kutyája szempontjából is élvezetes, de egyben rendkívül fárasztó vadászatot jelent, amelynek előre kiszámíthatatlan a végkimenetele. Ezért csak akkor válassza a vadász, ha neki és kutyájának is jó az állóképessége.

Vizsgáljuk meg itt is, mi is a lényege e vadászatnak?

Előrebocsátandó, hogy túl sok alkalma nem nyílik a vadásznak erre, mert szinte kizárólag a frissen hullott hóban van esély a sikerre.
Kora délelőtt, úgy kilenc óra táján kezdődhet a már kifigyelt egyedül járó vaddisznó nyomának követése. Ilyenkor kezdenek a nappali pihenésre alkalmas helyen elvackolni a disznók. Mire a nyomot követő kutyaés vadász megközelíti a magányos kant, valószínű, hogy álmából verik fel. Mind erre csak is akkor van remény, ha jó széllel tudnak haladni. Azt mindenkor számításba kell venni, hogy a vaddisznó tulajdonsága, a vacokban pihenéskor az oda vezető nyommal szemben való lefekvés, így csökkentve a meglepetés szerű támadás lehetőségét. Ennek következtében, ha nincs megfelelő óvatosság, vagy kedvezőtlenre fordul a széljárás a vad gyanút foghat és feszülten figyel minden szokatlan neszre. Teszi ezt a veszély közeledtéig, majd egy hirtelen mozdulattal felugrik, kiperdül vackából és villám gyorsan elmenekül. Ekkor nem tehet mást a vadász, mint várakozik. Jó hosszú idő elteltével újra ráteszi kutyáját a nyomra és követi azt, mert napközben még bizonyára van reménye, hogy az áhított kan ismét elfekszik. Ennél a vadászatnál aranyszabály, hogy a csapán haladva a nyomot ne tapossa el a kutyavezető, mert bármikor bekövetkezhet egy tévesztés aminek következtében vissza kell menni, hogy a kutyával a nyomot újra fel lehessen vetetni.
A kutyától elvárható viselkedés elsősorban a vezetéken követés kitartó, nyugodtés precíz végrehajtása. A csapán haladó kutya viselkedésével folyamatosan tolmácsolja gazdájának a vad cselekedeteit. Ezért állandóan figyelemmel kell kísérni a kutyaminden reakcióját. Amikor a haladás üteme lelassul és a kutyatétován körbe-körbe szaglászik, majd újból határozottan megindul érdemes oda figyelni, mert ezzel a viselkedéssel kívánja felhívni a figyelmet, hogy a vaddisznó turkált, élelem után kutatott. Ez azt jelenti, hogy messze van még a csapa vége, azaz a vacok.
A másik fontos jelzés, amikor a kutya kissé kileng, tétovázik, tanácstalannak tűnik. Ekkor érdemes ismét megnézni a nyomokat. A vaddisznó vackolás előtt jellemzően forgolódik, látszólag bizonytalan. Ez megtévesztő, mert ilyenkor nagy körültekintéssel választja ki a pihenésre legalkalmasabb rejteket. A vackoló helyet mindig szembe széllel keresi, hogy meggyőződjön nincs-e valami zavaró körülmény. Amikor minden megfelelő, bevackol és csakhamar álomba merül. Mielőtt a siker biztos reményében tovább menne a vadász, nem árt körültekintően távcsövezni a területet, mert nem kizárt a disznó látó távolságon belüli fekvése. Az is előfordulhat, hogy a kan horkolásával árulja el magát. A legbiztosabb támpont azonban a kutyamagatartása. Amikor a vadász segítője idegessé válik és fokozott intenzitással követi a nyomot, már biztos, hogy nincs messze a hőn óhajtott magányos kan. Ekkor lecsatolhatja kutyáját a vezetékről és küldje önálló munkára. Általában nagyon rövid idő elteltével hallható lesz a közeli csaholás, az álmából felvert disznó robajt keltő felugrása, fújása. A jó vaddisznós kutyakihasználva a vad meglepetését, folyamatos agresszív csaholással állít, ezzel magára vonva a disznó figyelmét esélyt kap a vadász a vad megközelítésére és a lövésre. Amennyiben az állítás nem kitartó és a vad vágtában menekül, úgy a kutya behívható legyen. Ellenkező esetben a vadász minden esélye megszűnik aznapra.

TÁRSAS VADÁSZATI MÓDOK

Terelés vagy riglizés

A 30/1997.FM. rendelet értelmében ez a vadászati mód volt az, amely a 76/2002 FVM. Rendelet módosítás megjelentéig nem tette lehetővé a vadászkutyák alkalmazását!
Ezt követően erre már nincs tilalom!
A vadászati mód lényege, hogy legfeljebb 10 vadász, ennek megfelelően kevés segítő és néhány kutya vesz részt. A kutyafajták közül itt elsősorban a nyugodtabb vérmérsékletűek jöhetnek számításba.
A vadászok nem lőállásokba, hanem a vad váltóin kerülnek felállításra úgy, hogy a lövés biztonságát semmi se veszélyeztesse. A segítők, kutyavezetők és kutyáik „rossz széllel” lassan beszélgetve indulnak és a vad gyanújának felkeltésével próbálják kimozdítani rejtekükből, megszokott váltóikon az állatokat. Fontos szabály, miszerint itt a vadat nem hajtani, hanem terelni kell a puskás vadászok felé.
A kutyákkal szemben támasztott követelmények közül a legfontosabbak, elsősorban a kutya és vezetője közötti reláció kifogástalan legyen. Ennek hiánya nem teszi lehetővé a vad terelését.
A kutyák vezetőiktől mindig olyan távolságra legyenek, ahol még a vizuális kapcsolat fenntartható és bármikor irányíthatók. Fontos a maradéktalan fegyelmezettség. Amennyiben ennek valamelyik kutya nincs birtokában, úgy az egész terelés elvesztheti jelentőségét és eredményességét. A felugró vad űzése tilos, a vadról bármikor lehívhatónak kell lenni. A sebzetten menekülő vadat sem követheti önként, csak amikor erre utasítást kap. A sebzett vaddal szembe viselkedjen bátran, de soha ne legyen vakmerő. A felsoroltakból látható, hogy a jó hajtó kutya nem biztos alkalmas a terelő feladatok ellátására.

Vaddisznóhajtás

Ellentétben a tereléssel, itt lényegesen nagyobb területen zajlik a vadászat mégpedig úgy, hogy a hajtók kutyáikkal felverik a rejtőző vadat és azt nagy zajkeltéssel űzik a vadászok lőállásainak irányába.
A puskások száma legalább hét, de akár harminc vagy ennél több is lehet. A hajtók számát a vadászok létszáma, a terület fedettsége és az alkalmazott hajtó kutyák száma határozza meg. Az sem jó ha a szükségesnél több, de az sem ha kevesebb a létszám, mert ez mind a végső eredményességet befolyásolja. Azon a véleményen vagyok, hogy többet ér egy jó kutya, mint tíz részeg hajtó, ugyan is a vad mindig a sűrűbe talál menedéket „tudva”, hogy a hajtók oda bemenni nem tudnak, de az esetek döntő többségében nem is akarnak. Nem így a jó vaddisznós kutyák! Elsődleges elvárás, hogy minden sűrűt lelkiismeretesen fésüljenek át vigyázva arra, hogy a vad lehetőleg vissza ne törjön a hajtók között.
A hajtásban alkalmazható kutyafajták lehetnek tacskók, terrierek, kopók, lajkák, fürjész ebek és ezek keresztezéséből származó egyedek. A vadászat e területén nem követelmény a fajtatiszta vadászkutyák alkalmazása. A magyar juhászkutyák közül a pumi és a mudi is remek teljesítményekre képes. Valójában minden olyan kutya, amely a támasztott követelményeknek megfelel alkalmas hajtó kutyának.
Ezekután tekintsük át a főbb kívánalmakat a jó vaddisznós kutyák esetében.
Legyenek alkalmasak az áthatolhatatlan sűrűkben való biztonságos mozgásra. Ellenkező esetben hamar áldozatul eshetnek a vadnak.
Az ésszerűtlen vakmerőség nem erény, sőt negatívum. Mindig meggondoltan, de bátran vegyék fel a harcot. Fontos, de mégis a legtöbb problémát szokta okozni, hogy a kutyák legyenek kézben tarthatók, ugyan akkor bizonyos esetekben szükséges az önállóság, az azonnali döntés.
A hajtásban dolgozó kutyák keresés közben legyenek egymástól függetlenek, ne „bandázzanak”! Az egész hajtás sikere függhet attól, hogy a kutyák csoportba verődve hajtanak egy vagy több disznót és a hajtó vonal többi része üresen marad. Ezzel alkalmat adva a disznók vissza törésére, ami egyben azt jelenti, hogy azok már nem kerülnek a puskások elé. Ebből következően a cél mindenkor az, hogy a kutyáknak feladata a lőállások felé hajtás. Továbbá kívánalom, hogy a lőállások vonalán keresztül futó disznót ne űzze tovább még akkor sem, ha az sebzetten menekül. Ennek be nem tartása az esetleges következő hajtás eredményességét csökkenti.
Előnyös, ha a hajtás közben bármikor behívhatók és a vezetőjük körül figyelmesen, állandó kontaktus tartással keresnek.
 
Rendkívül lényeges a találni akarás, mint öröklött alaptulajdonság. A kutyák keresési stílusát tanítással ki lehet alakítani, viszont a találni akarás hiányába a keresés csak véletlen szerűen lesz eredményes.
Kiemelkedő az orrjóság és az orrhasználat fogalma. Általában a kiváló szaglású egyedek dolgoznak szívesebben egyedül, esetleg néhányad magukkal, mert jelentős az önbizalmuk. Idegesíti őket az oktalanul szaladgáló falka. Lényeges megemlíteni az orrhasználat fogalmát is. Ez azt takarja, hogy a vadászkutya – független az orrjóságától – miként használja munka közben a szagló szervét. A gyakorlatban a levegőben terjedő szaganyagokat és a talajon hátra hagyott szagnyomokat keresi és használja a vad felkutatásakor. Eközben figyelembe veszi a környezeti tényezők befolyásait is. Így például a szél irányát, erősségét, a hideg száraz, párás, havas, a meleg száraz, párás, esős időt és még számtalan apró tényező összességét. Tehát, ha jó orrú kutyák megfelelően használják az orrukat, úgy kiváló teljesítményekre számíthatunk. Hasonló a helyzet akkor is, ha gyengébb szaglással rendelkező, de jó orrhasználatú és vadat találni akaró kutyával dolgozunk. Nem mondható el ugyan ez akkor, ha a szimat ugyan kiváló, de rossz az orrhasználat, vagy hiányzik az akarat, a munka kedv.
Elvárás még a hajtásban történő sebzések utánkeresése is egy feltétellel, ha az a vezető tudtával és parancsára történik. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy nem is tudja a kutyavezető, hogy kutyája hová tűnt, merre jár.
Feltétlen megkövetelendő a hajtás közben akár vizuálisan, akár friss csapán dolgozva a hangadás, vagy is a csaholva hajtás. Ebből tudnak a puskások következtetni a várható vadmozgásra és felkészülni az esetleges lövésre.
Az elejtet vad megtalálását szintén jeleznie kell az úgynevezett „dermedtre csaholással”, ami azt jelzi, hogy a vad már nem él, de ez fontos a vad pontos megtalálási helyének behatárolásához. Amennyiben a hajtásban sebzett vadat találnak a kutyák, úgy azt állítani kell, ami a helyben marasztalást jelenti. Ennek közlése az „állóra csaholással” történik.
A hangtalanul hajtó kutyákkal nem lehet kommunikálni, ezért ők alkalmatlanok a vaddisznó hajtásban való részvételre. Fölösleges azokat a kutyákat is a hajtásba tartani, amelyek a gazda mellől nem hajlandók eltávolodni, félelemből vagy bármi más okból.
A kutya vezetőinek törekedni kell arra, hogy kutyáik tartósan csak a vaddisznót hajtsák. Más vad felugrását követően röviden, jelzés értékűen rámozdulhatnak, de önként hagyjanak fel annak űzésével.
A vadászat nem csak a vadászok számára jelent veszélyes üzemet, hanem a kutyákra is. Ennek tudatában tisztába kell lenni minden kutyavezetőnek avval, hogy a legkiválóbb vaddisznós kutyát is érheti baleset. Ezért alapvető fertőtlenítő és kötszer nélkül ne menjen ki vadászni kutyájával!

Utánkeresés

Bár nem vadászati mód, de minden képen szorosan kapcsolódik a vadászathoz, ugyan is vadászat nincs sebzés nélkül. Az utánkeresés nem „csupán” etikai kérdés, hanem a törvény is kötelezi erre a vadászt, amikor kimondja: „A vadász köteles az általa sebzett vagy az egyébként súlyosan beteg vadat annak elejtése céljából felkutatni.”

Mi is lényegében az utánkeresés?

Nem más, mint a vadász által megsebzett vad felkutatása a lövést követően, sebzésből hátra maradt nyomokra hagyatkozva, erre a célra alkalmas vadászkutyák segítségének igénybevételével. E munka specialistái a vérebek. Közülük a leggyakrabban használatos a Hanóveri, ezt követi a Bajor hegyi véreb és csak igen ritkán az Angol véreb. Ezen fajták munkájára első sorban a gímszarvas utánkeresése kapcsán számítunk. Egyéb nagyvad fajainknál és a tarvad sebzéseknél sikeresen alkalmazhatjuk a már felsorolt vadászkutyafajták egyedeit. A vérebeket szinte majdnem kizárólag hideg nyomon, míg az egyéb vadászkutyákat akár meleg nyomon is vezethetjük.
Az utánkeresésnél a jó kutyán kívül nagyon fontos a kutyavezető kiváló szakmai felkészültsége is. Ennek a rálövés helyén található lőjelek felismerésénél, majd azok alapján az utánkeresés stratégiájának meghatározásánál van óriási jelentősége. A csülkös vadra vadászó és vadásztató hivatásos vadászoknak e tudomány elsajátítása hozzá tartozik szakmai igényességükhöz.

Mit nevezünk lőjeleknek?

Mindazon sebzésre utaló jeleket, amelyeket a sebzés helyszínén és a sebzett vad csapáján találunk a szakzsargon így nevezi. Természetesen csak azoknak tartalmaz a lőjel fontos információkat, akik a vad anatómiájával közelebbi kapcsolatba kerültek.
Tekintsük át a legkézenfekvőbb találatra utaló jeleket, jelzéseke, amiket a lövő és a felvezető vadász a lövést követően észlelhet.
Először látják a vad találati jelzését, ez alatt a találat utáni viselkedés értendő. Ezt követően hallják a lövedék becsapódását. E két esemény már jó támpontot adhat, de nem eleget. Ezek után szükség van a rálövés helyének megkeresésére és tüzetes megvizsgálására. Ezek összessége alapján dönt a vadász a további feladatokról.

Mit találhatunk a rálövés helyén?

Vágott szőrt, vérnyomokat, csontszilánkot, csontvelőt, hús és faggyúdarabokat. Amennyiben a felsoroltakból egyiket sem találtuk meg úgy biztos, hogy az elugrás helyét meglátjuk. A találatot kapott vad csülkeinek lenyomata a talajon mindig sokkal mélyebb, mint az egészségesen megugró vadé. Sok múlik azon is, hogy a vadat egyéni vadászat vagy hajtóvadászat során sebeztük. Az első esetben a vad többnyire nem megy messze, míg a másodikban minden esélyünk megvan a hosszas utánkeresésre.
A kutya munkájának kezdete mindenkor a vezetője döntésétől függ. Vannak olyan lőjelek, amelyek bizonyos nemes szervek találatára utalnak. Ezek többnyire halálos találatok, ennek ellenére a vad zavarás esetén még órák múlva is képes menekülni. Ilyen esetekben nem célszerű idő előtt elindulni. Feltételezhető, hogy előbb-utóbb valahol megfekszik és a sebágyból már nem kel fel. Azonban vannak a sebzésnek olyan esetei is, amikor a lövést követően rövid idő után érdemes az utánkeresést megkezdeni.
A vércsapázó kutyák feladata és a velük szembeni elvárások sokrétüek és olykor bonyolultak.
Előkerestetést akkor végeztetjük, amikor a rálővési hely meghatározása bizonytalan, az elugráson kívül semmit sem talált a vadász. Ekkor teljes mértékben a kutyára kell hagyatkozni és mindenkor hinni kell a kutyának.
Ezt követi a vezeték munka, amikor biztonsággal megállapítást nyert a rálövés helyszíne, a kutyát vezetékre veszi vezetője Ennek módja, az addig használt nyakörvet átcseréli nyaklóra, (amelyről a következő részben fogok írni) ehhez csattal csatlakoztatja a hosszú vezetéket és indulhat a mindig bizonytalan kimenetelű vércsapa követése.
A vezetéken dolgozó kutyától elvárjuk, hogy nyugodtan, de magabiztosan haladjon a vérnyomon akkor is, ha az nem túl sok vért mutat. Menet közben bármilyen újabb lőjelet talál azt mutassa vezetőjének. ugyancsak így járjon el a sebágyaknál is.
A vadhoz közeledve a kutya viselkedése megváltozik. Izgatottá válik, bele húz a vezetékbe, gyorsan mozgatja a farkát, majd az addig stabilan lent hordott orrát fel-fel emeli és próbál légszimatot is venni. Olyan esetben, amikor a vad a közeledő zajra újból és újból feláll a sebágyból és menekül a kutya elől – aminek biztos jele, hogy a sebágy meleg – hajszára küldi vezetője. E nélkül nincs esély a vad utolérésére. Ez abból áll, hogy a vezetékről lecsatolt kutyát élénk bíztatással a csapán előre küldi a vezető. Ettől kezdve önállóan, szabadon végzi munkáját. A vad látótávolságba kerülését követően a kutya csaholva űzi, míg utol nem éri. Ezzel jelzi vezetőjének, hogy jó nyomon jár. A sebzett vadat beérve – a kutyafajtájától, a vad fajától és nemétől függően – le kell rántania, vagy állítania kell, aminek tényét az „állóra csaholással” jelzi. Az állításnak kitartónak kell lenni, mert a vadásznak csak így lehet esélye az újbóli lövés, vagy is a kegyelem lövés leadására. Ennek olyannak kell lenni, hogy azonnali halált okozzon és megváltsa az állatot a további szenvedéstől. Az elejtett vadnak mindenkor megadandó a végtisztesség, ami abból áll, hogy a szájába utolsó falatot tesz az elejtő, valamint a sebre kis gallyat helyez. Az elejtőnek és az utánkereső kutyának pedig a kísérő vadász töretet ad, amelyet a vadász a kalapja mellé tűzi a kutyának pedig a nyaklójába teszi. A ceremónia utolsó fázisa a kürt, amelyen az elejtett vad fajának megfelelő, például „terítéken a szarvas” kürtjel kerül megszólaltatásra.
A mai vadászati szokások mellett röviden leírva a fentiek szerinti feladatok végzésére alkalmazunk vadászkutyákat. Az ő szerepük több szempontból is végtelen fontos akár az apróvad, akár a nagyvad vadászatokon. A vadász feladatát könnyíti azzal, hogy a rejtőző vadat felkutatja ezáltal a vadászt biztosabb lövéshez segíti. A vadgazda munkáját segíti, hogy lövés után a vadat terítékre hozza, a sebzett vadat megmenti a lassú és kínos szenvedéstől. A vadászatot összességében etikussá, kényelmessé és élvezetessé teszi, ugyan akkor gazdaságosságát is jelentősen növeli.
Természetesen mire ilyen szintre kerül egy-egy vadászkutya annak előzményei vannak, amelyek részben genetikai háttér, vagy is tenyésztési eredményeknek, másrészt tanult viselkedésnek köszönhetők.

 

 Német kopó

 

 

 

 

 

Középnagy, elegáns, de erőteljes felépítésű vadászkutya. Németország számos kopófajtájából csupán a vesztfáliai kopó maradt fenn, melynek legfontosabb helyi változata a sauerlandi Holzbracke volt. A Steinbracke és a Holzbracke összeolvadásából alakult ki az az egységes kopótípus, melyet 1900 óta hivatalosan német kopónak hívnak. Legfőbb elterjedési területe Sauerland. Nagyon jó orra van, lövés előtti és lövés utáni keresésre egyaránt használják. Marmagassága 40-53 cm, síne sárgás-vöröses, fekete nyereggel és fehér jegyekkel.

Hannoveri véreb

 

 

 

 

 

 

 

Ez egykori LeitHunkokból tenyésztették ki ezt a vadászkutyát a hannoveri hercegi udvarban. Kezdetben három típust különböztettek meg a testfelépítést illetően, majd ezek összeolvadásából, 1884-re alakult ki a fajta mai megjelenése. A hannoveri vérebnek elsősorban a nagyvadas területeken van mérhetetlen jelentősége. A Magyar Véreb Egylet múlt évi felmérése alapján, Magyarországon 70 vérebvezető összesen 734 sebzett nagyvadat talált meg jól képzett kutyájával. Ennek húsértéke 43 millió forint, trófeaértéke 69 millió forint volt.
A hannoveri véreb marmagassága 48-55 cm. Családi kutyaként nyugodt, kiegyensúlyozott, ragaszkodó, érzékeny és hűséges jószág.

Bajor hegyi véreb

 

 

 

 

 

 

A német vérebek a korabeli német kopóktól származnak. Korábban a legmegbízhatóbb és legengedelmesebb kopókat kivették a falkából, és hosszú pórázra véve őket, velük kerestették az elveszett vadak nyomát. Ezekből a nyugodt és megbízható kopókból alakult ki tulajdonképpen a vérebek két változata: a LeitHunk, mely csak egészséges vad kihűlt nyomát követte, illetve a Schweiss Hunk, a valódi véreb, mely a sérült állat nyomát követte. A XVIII. század végén alakult ki a hannoveri véreb. Az 1848-as német forradalom után a hatalmas nagybirtokokat és vadászterületeket felosztották, illetve a lőfegyverek is sokat fejlődtek, emiatt a kutyákra leginkább a lövés utáni munkához volt szükség. A hegyvidéken viszont a hannoveri véreb túl nehézkesnek bizonyult, ezért Karg-Bebenburg báró az 1870-es években a hannoveri véreb és a vörös hegyi kopó keresztezéséből kitenyésztette a bajor hegyi vérebet. 1912-ben megalakult Münchenben az önálló fajtaklub is.
Színe a vörös minden árnyalata lehet, marmagassága 44-52 cm.

Svájci kopók

 

 

 

 

 

A svájci kopó és a svájci rövidlábú kopó két különböző fajta, de mindkettőnek ugyanúgy négy színváltozata van, melyek saját névvel is rendelkeznek. A berni kopó alapszíne a fehér, nagy, fekete foltokkal, és némi vörös tűzéssel. A jura kopó színe fekete-cser. A luzerni kopó szőrzete kék-fekete-fehér, kisebb-nagyobb foltokkal, és a bernihez hasonlóan vörös tűzéssel. A negyedik változat, a „schwyzer” alapszíne szintén fehér, de nagy, narancsszínű foltokkal vagy nyereggel.
Mindkét fajta története messzire nyúlik vissza. Svájc területén minden bizonnyal már a római uralom alatt is voltak kopószerű vadászkutyák, amit egy Avenches-ben talált, korabeli mozaik is igazol: az ezen látható falka kutyáinak színe megegyezett a svájci kopó mai színváltozataival. 1882-ben, a hivatalos fajtaleírás első megfogalmazásakor még létezett egy ötödik változat is, a thurgaui kopó, mely azonban 1909-re teljesen eltűnt. A ma is érvényben lévő standard 1933-ból származik. A svájci kopó marmagassága 47-59 cm, a rövidlábúé 33-41 cm.

Drever

A drever egyszerűen csak vadászt jelent, pedig Svédországban a királyi családnak is vannak svéd tacskókopói. Hivatalosan 1949-ben ismerték el önálló fajtának. ősei már kihalt német kopófajták, melyeket angol és svájci vadászkutyákkal kereszteztek a skandináv tenyésztők. Sokáig a német Dachsbracke megnevezést használták a svéd kutyákra is, majd 1947-ben adták a fajtának a Drever nevet. Ebben az évben alakult meg az önálló fajtaklub is. Nagyon energikus, fáradhatatlan, igyekvő kutya, kiváló nyomkövető. Marmagassága kb. 30-34 cm, súlya 14-15 kg. Színe bármilyen lehet, fehér foltokkal tarkítva.

Horvát kopók

 Horvátország három, FCI által is elismert kopófajtával rendelkezik. Az isztriai kopót két szőrváltozatban tenyésztik: a rövidszőrű és a drótszőrű is önálló fajtának számít. Korabeli festmények, freskók tanúsága szerint ősi fajta, Isztrián már legalább a XV. században voltak ilyen típusú vadászkutyák, bár a fajtaazonos, dokumentált tenyésztés viszonylag későn kezdődött. Az első törzskönyvi bejegyzések 1924-ből származnak. Az FCI 1949-ben ismerte el hivatalos fajtának az isztriai kopót, de a fajtaleírást csak 1973-ban publikálták. A kanok ideális marmagassága 50 cm, a szukáké 48 cm. A szőrzet színe hófehér, némi narancs jegyekkel a fülön és a fejen. Harmadik szín jelenléte nem megengedett.
A Posavina kopó a Bosznia északi részén fekvő Posavináról kapta nevét. Marmagassága 48-56 cm, testsúlya kb. 25 kg. Az FCI 1955-ben ismerte el önálló fajtaként.

 

Vesztfáliai tacskókopó

Alacsony, rövid lábú, erőteljes felépítésű vadászkutya. Színe és mintázata ugyanolyan, mint a német kopóé. Az 1880-as években kezdtek vesztfáliai vadászok céltudatosan kisebb, rövidebb lábú kopókat tenyészteni, amit a vadászterületek csökkenése indokolt. A „Bracke” megnevezés a hetedik században kezdte kiszorítani a kopókra addig használatos „Segusier” szót. először Marculf szerzetes egyházi tárgyú írásaiban bukkant fel. A középkorban elsősorban a csapázó kutyákat nevezték Brackénak, majd a XIX. századtól általánosságban a hangosan vadászó ebeket. Habár maga a Dachsbracke kifejezés igen újkeletű, Ludwig Beckmann és Otto Grashey kinológusok 1886-ban írták le először, rövid lábú kopók már Nagy Károly idején is léteztek. Bár a vesztfáliai tacskókopó a német kopó rövidlábú változata, de önálló fajta. Marmagassága 30-38 cm.

Basset hound

 

 

 

 

 

 

Habár angol fajta, származása Franciaországba nyúlik vissza. Közvetlen őse a Basset Artésien Normand a Basset Bleu de Gascogne, melyet valószínűleg többször is kereszteztek az előbbivel, mielőtt a fajta Angliába érkezett volna 1866-ban. A basset szó a francia „bas” (alacsony) melléknévből eredeztethető. kutyafajta elnevezéseként 1585-ben bukkan fel először Douilloux egyik vadászatról szóló művében. Ebben a könyvben található az az illusztráció, melyet az első basset ábrázolásként tartanak számon. A fametszeten egy vadász látható, borzvadász kutyája társaságában.
Marmagassága 33-38 cm, színe általában tricolor (fekete-fehér-barna) vagy bicolor (barna-fehér), de minden más kopószín megengedett.

 

Szólj hozzá

E-mail címed nem lesz publikus. A *-al jelölt mezők kötelezőek.

© 2023. Retriever Vadászkutya Egyesület – Minden jog fenntartva!